A motoRun48 motoros tájékozódási túrákat 2009 óta folyamatosan szervezzük, korábban Onroad.hu 48h néven. Ezek a gurulások jellemzően egy teljes, hosszú hétvégét foglalnak magukban, hogy valóban 48 óra motoros élmény beleférjen. Minden évben valamilyen tematika köré épül fel a motorozás: jártunk már tavak, fagyizók. várak, zsákfalvak között, vagy urbex helyeken – hogy a teljesség igénye nélkül csak néhányat említsek. Napközben érdekes helyeket keresünk fel az itiner utasításait követve, esténként pedig közös vacsorák várnak jó kis sztorizásokkal.
2024-ben közlekedési múzeumokat – elsősorban motormúzeumokat – látogatunk meg.
A túrán mindenki belátása szerint egyénileg, utassal, tetszés szerinti méretű csoportban motorozhat. Az indulás feltétele az előzetes és visszaigazolt jelentkezés, és a részvételi díj befizetése. A motoRun48 motoros túra célja: megtenni az itiner által leírt útvonalat, közben érinteni a kitűzött célpontokat. Az útvonalon és a célpontokon meg kell keresni egy-egy egyszerű kérdésre a választ – ezek megtalálása mindig könnyű, és motorral is lehetséges. Csupán azt a célt szolgálják, hogy a résztvevő valóban járjon az útvonalon és a kitűzött pontokon. A valós cél egy szép motorozási élmény és az adott évre kitűzött célpontok megismerése.
A 2024-es motoRun48 motoros túra 2024. május 24-én pénteken, a regisztrációs azonosítást, az eligazítást és a szokásos fotózást követően, 10:00 után indul a 365 Oldtimer Museumtól. A túra vacsorára érkezik Szilvásváradra, szombaton Szilvásváradról indul és ide tér vissza. Vasárnapra még adunk egy alternatív útvonalat Budapest irányába. A péntek reggeli regisztrációkor mindenki megkapja az itinerét, emlékmatricáját és emlékpólóját.
A múzeumok (kedvezményes) belépődíja önköltséges, kivéve a rajtnál való találkozás helyszínét adó 365 Oldtimer Museumot. Ennek díját a részvételi díj tartalmazza. A napközbeni étkezést, üzemanyagot és a szállást mindenki egyénileg, saját költségen oldja meg. A közös, pénteki és szombati vacsorát a szilvásváradi Gasthaus Panzió és Étteremben fogyasztjuk el, ezt a részvételi díj tartalmazza. Igény esetén, ugyanitt reggelit is kérhetsz, ha azt előre jelezted a regisztrációnál, és a költségét is befizetted.
Az út végig burkolt, aszfaltos úton vezet, a táv világosban motorozva, a közlekedési szabályok betartása mellett teljesíthető. A túrán való részvétel semmiféle jogosultságot nem ad a közlekedési szabályok be nem tartására, a bírságolás elkerülés érdekében nem lehet hivatkozni rá. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt, ezt a felelősséget nem háríthatja át, nem ruházhatja másra. Ezt minden jelentkező a jelentkezésével együtt tudomásul veszi és elfogadja.
A motoRun48 motoros túra NEM VERSENY. Így szorosan vett értékelése sincs.
Az itineren feltett kérdésekre a választ a vacsoránál, és a motoRun.eu közösségi oldalán tesszük közzé.
A túra feladása, vagy különleges szituáció (baleset, meghibásodás) esetén, a résztvevőknek kötelessége jelenteni azt a szervezők felé. Mentésre nem vagyunk felkészülve, tehát probléma esetén ezt mindenkinek egyénileg kell megoldania.
Típusa | Ára | Tartalma |
---|---|---|
Vezető | 19.900 Ft | Emlékpóló, emlékmatrica, itiner, 365 Oldtimer Museum belépő, két vacsora. |
Utas | 14.900 Ft | Emlékpóló, itiner, 365 Oldtimer Museum belépő, két vacsora. |
A részvételi díj nem tartalmazza az üzemanyag-költséget, a szállásokat, a vacsorán felüli fogyasztást, a további étkezéseket, a kötelező- és egyéb jármű- és személyi biztosításokat. |